Az NTP-NEER-19-0026 számú pályázat

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Tehetség Program Tehetségeket Segítő Egyesület Salgótarján

NTP-NEER-19-0026 számú pályázat

„Palóc lányok TÖRETLENÜL az élvonal felé!”


Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „A nemek egyenlő esélyű részvételének biztosítását célzó, speciális hazai tehetséggondozó programok támogatása”

NTP-NEER-19-0026 „Palóc lányok TÖRETLENÜL az élvonal felé!”című pályázat keretében valósítottuk meg programjainkat. Informatika – matematika-kémia szakkörön vettek részt Salgótarján és térségéből 7. évfolyamon tanuló lányok. A szakkör a SÁI Arany János Tagiskolájában működött, a Karancssági I. István Általános Iskola, a Ságújfalui Általános Iskola, az Uzoni Péter Gimnázium és Általános iskola és a Salgótarjáni Általános Iskola lány diákjaival. Célunk: lányoknak a természettudományok iránti érdeklődés felkeltése. A pályázat segítségével Lego robottal is gyarapította az egyesület az eszköztárát, így a 20 lány eredményesen tudott robottal dolgozni az órákon. A szakkört Baloghné Ivády Éva, Godó Renáta és Dudok Györgyné vezette. Példaképet is állítottunk a lányok elé: Végh Zsófia az Arany János Általános Iskola volt diákja Hollandiából jelentkezett online. Az ösztöndíj és eredményes mesterképzés (BME, Amszterdam) után Amszterdamban vegyész analitikusként munkát is kapott. A projekt 2019.07.01-2020.12.30.-ig tart.

Projekt vezető: Dudok Györgyné.

Köszönet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőnek.